2011. április 14., csütörtök

Hogyan jutottam el a balett tanulásáig?

Újabb balett magánórám ért véget (ez már a harmadik volt), ahol megint felismerések értek el, és gondoltam, összeszedek néhány dolgot ezzel kapcsolatban. Kezdem azzal, hogy is jutottam el a balett magánórákig.

Mit is akar egy orientális táncos a balettől? Főleg egy ilyen gömbölyded féle, főleg harmincegyévesen :) Nos, elég sok mindent.

Először is a legkézenfekvőbb, bár nem a legalapvetőbb indokomat az orientális tánc egyik műfaja, az elegáns, nőies, színpadi raks sharki adja, ami az egyiptomi folklór (főként a baladi) ötvözése a balettel. Nos, ezért is kell balett egy orientális táncosnak :)

De van itt más is, ami sokkal korábbi érv, még az előtti, hogy a raks sharki jelentéséről és stílusjegyeiről bármit is tudtam volna. Logikus gondolkodású vagyok. Így kezdetektől fogva zavart, hogy azt tapasztaltam, az orientális táncnak nincs egységes rendszere, a mozdulatoknak nincsenek egységes nevei, sőt, egységes mozdulatok sincsenek, a test- és kartartásnak nincs egyértelmű pontosítása, leírása. Ez persze hatalmas szabadságot ad a táncban, de mindig kell korlátozás, különben rettenetes nagy szabadságukban szanaszét esnek a dolgok...
(Hozzáteszem, hogy később, minél szakszerűbben oktató és minél nagyobb tudású tanáraim voltak, annál több szabályt fedeztem fel, és mára már szépen összeállt az orientális tánc rendszere a fejemben.)

Akkoriban a balettet még az orientális tánc ellentétének láttam, de rátaláltam egy válaszra: mozdulatművészet, Isadora Duncan természetes mozgásokat a balettel szembe állító rendszere. Részt vettem egy mozdulatművészeti-kortárs alkotótáborban, ahol rengeteget tanultam, de folytatni nem tudtam, mert ahhoz Budapestre kellett volna járnom...
Később megismerkedtem egy veszprémi modertánc/kortárstáncoktatóval, Bettivel (akivel ráadásul egy házban lakunk), de a haladó moderntánccsoportjában nem sokra mentem.
Balla Tünde Aziza orientálistánc-oktatói tanfolyamán vettem részt életem első balett óráján, nagy-nagy sikerélménnyel és hatalmas lelkesedéssel. Itt űzték el azt a tévképzetem, hogy a balettnek feltétlenül testellenesnek, ízületgyilkosnak kell lennie, és azt is, hogy balettet elkezdeni csak kilencévesen és vékonykán lehet. Majd Nieto Mercedes nyári táborában is részt vettem balett órákon. Így a lelkesedés eljutott addig a szintig, hogy kezdő balett órákat kezdjek el keresni Veszprémben. El is kezdtem járni egy versenytáncosoknak tartott tartásjavító csoportba, de sajnos nem volt annyira kezdő, amennyire nekem szükségem lett volna rá, a város másik felén volt, és néha el is maradt - így én is lassan elmaradtam. Kezdtem azt gondolni, hogy a balett mégsem nekem való...

Egy "nem igazi véletlen" hozott össze megint Bettivel, a házunkban lakó táncoktatóval, a macskámat cipeltem épp a lépcsőházban. Kiderült, hogy Betti imádja a cicákat, de nekik allergia miatt nem lehet. Így meghívtam magamhoz macskázni, és akkor jöttem rá, hogy ő az, akit én keresek! Mert Betti oktat balettet is, ráadásul magánórában is, és mi sem egyszerűbb, mint átjönnie hozzám papucsban :)

Hát, így jutottam el odáig, hogy azt írhatom: balett magánórákat veszek. Nagyon szeretem, rendkívül hasznos, és már most, a harmadik óra után is sok-sok felismeréssel ajándékozott meg. De ezekről majd legközelebb :)

1 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várom a felismeréseket és a további élményeket! :]

    VálaszTörlés